Veress Tamás írása

Szeptember elején hetedmagunkkal érkeztünk meg Somogyvámosra a Krisna-völgybe. A csoport magját egy közeli településen működő, nemrégiben alakult öko-közösség képviselői adták; én amolyan városi turistaként a fenntartható életvitel alaposabb megismerését tűztem ki célul. Kíváncsi voltam, mivel jár, ha több mint 120 család - továbbá látogatók, akikből velünk egy időben két busznyi volt és "külsősök", vagyis a falakon túl élők, de bejárók - élelmezését kívánjuk minél inkább a természettel harmóniában elvégezni.

Látogatásunkat a befőtt készítő manufaktúrában kezdtük. Itt évente több tonna zöldséget és gyümölcsöt dolgoznak fel a helyiek. Készül itt gyümölcslé, befőtt, csatni (fűszeres étel, az alapja cukorból, hagymából és ecetből áll, ezentúl sót és fűszerek széles skáláját szokták alkalmazni elkészítésekor), hagyományos és gyógynövényes méz, szörp, mustár, kence, lekvár, savanyúság... szóval rengeteg minden.

Mivel "külső" használatra is állítanak elő élelmiszert (vagyis az előállított élelmiszer egy jelentős részét kereskedelmi forgalomba hozzák a külvilág számára), ezért szigorú élelmiszerbiztonsági előírásoknak kell megfelelnie a manufaktúrának. Egyik jelentős megkötés - mint azt megtudjuk vendéglátónktól -, hogy csak gázzal dolgozhatnak, fatüzelésű megoldás nem kaphat helyet; fatüzeléssel lényegesen gyorsabban menne például a dunsztolási folyamat. Megtudjuk, hogy "belül" csak a közösségi épületekben van áram, a lakrészekben (családi házak) nincsen. Az áramellátás jelentős részét megújulókból biztosítják, a közeljövőben fogják bővíteni a zöldenergia kapacitásukat napkollektorokkal és szélenergiát hasznosító eszközökkel; a cél, hogy minimalizálják az aggregátor igénybevételét. A helyiek értékelése alapján a tervezett szél- és napenergia hasznosító egységek alkalmazása sem elégíti ki a fenntarthatóság kritériumát (például azért sem, mert ők maguk nem tudják a szükséges infrastruktúrát előállítani vagy éppen szükség esetén javítani), ugyanakkor egy jelentős lépést jelentenek a megfelelő irányba. A befőtt főző manufaktúrában, a helyszíntől való búcsúzás gyanánt, lehetőségünk nyílik a gyümölcsdaráló és a prés kipróbálására.

A darálást követően a pépesített almát a présbe öntöttük. Ezt követően a hidraulikus présbe vizet engedtünk, mely mint egy egyre növekvő lufi a prés falához szorítja az almapürét és kiszorítja belőle a nedvességet. Nagyon rövid idő alatt a présben csak száraz pép maradt - így nyertük ki a gyümölcslevet. A préselést követően egy darabig még lelkesen számolgattunk, hogy mennyi gyümölcsöt vagy zöldséget lehet ily módon feldolgozni. A pontos számokra nem emlékszem, az viszont biztos, hogy a gépek és az eljárás iránt mindenki lelkes lett.

A manufaktúrát követően felmegyünk a fenti kertbe, ahol megnézzük a gyümölcsaszalót, de leginkább elbújunk a tűző nap elől. A beszélgetés során kiderül, hogy a közösségben születettek közül a legidősebb már 16 éves. "Belül" működik egy államilag akkreditált általános iskola. Érdekes volt számomra, hogy itt "bent" ugyan tanítják a diákoknak az evolúció elméletét, ugyanakkor mint egyet a sok közül, melyet "kívül sokan a magukénak hisznek". Az általános iskolából kinövő diákok rendszerint magántanulók lesznek. Ugyanakkor amennyiben egy "bentlakó" diák olyan tudásra, vagy környezetre vágyik mely jelenleg csak kint érhető el, akkor természetesen szabadon járhatja útját. Ebédelni mindannyian a kantinban eszünk, nagyon finom vegetáriánus indiai ételt. A tanulmányutunk délután a pincében folytatódik, ez jó hír, mert kint 30 fok fölött van a hőmérséklet. A hűs pincében sokat beszélgetünk az élelmiszer-tartósítás és tárolás praktikáiról és még többet a gyomok okozta kihívásokról. Abban maradunk - amennyire a borzasztóan városian szelektív emlékezetem engedi felidézni az elhangzottakat -, hogy a legbölcsebb megoldás a prevenció, vagyis a gazzal szembeni küzdelem egész éves gyakorlat. Mindemellett törekedjünk a termőföld felső rétegének épségét minél inkább megőrizni, az ott kialakult kapcsolatokat nem felszakítani.

A pincéből kijövet felbattyogunk a kivi lugashoz; igen, mint kiderül számomra, a klíma nálunk is lehetővé teszi a kivi termesztés. A lugast úgy alakítják ki, hogy a sorok mindkét irányba körülbelül egy-egy méterre kilógnak majd, ezzel is növelve a terméshozamot. A kivitől át a gyümölcsösbe. Itt mogyorófák veszik körbe a gyümölcsfákat, hogy "megvédjék őket a széltől". Különböző almafák - több, mint 130 almafajtát termesztenek az itteniek - és körtefák között olyan bokros növények kapnak helyet, melyek segítenek a kártevők elleni harcban. A vegyszerek mellőzéséből fakadóan (ha jól emlékszem egedül az akác esetében használnak a bentiek vegyszereket, a mézelőállítás területén még nem sikerült vegyszermentes gazdálkodási módszereket kifejleszteniük) az alma körülbelül harmada erősen kukacos lesz.

Az ellenszert, pontosabban a megoldást a türelem és néhány gyümölcs vájó szolgáltatja. A helyiek jól tudják, hogy "sok időt lehetne spórolni" a vegyszerek alkalmazásával, ugyanakkor tudatos döntést hoztak és inkább kettesével, hármasával, egymással beszélgetve vagy éppen méltóságteljes csöndben vájják a gyümölcsöt. Zárásképpen leereszkedünk az arborétumba, itt élnek a "különlegességek", amennyire fel tudom idézni, távol-keleti tájakon őshonos növények. Búcsúzásul ledézsmálhatjuk a sötétvörös, lilás gyümölcsöt a sombokrokról; és hálásan köszönünk el "Hari!"