Képzések

Több közösség beindítói, lendületadói a nem formális tanulás módszereit követő képzési napok, többnapos építő programok vagy közösségi beszélgetések, filmvetítések voltak.

Ezek főként a helyi élelmiszer (közösségi kert, dobozrendszer stb.), a helyi energia (kályhaépítés, brikett készítés stb.) vagy helyi gazdaság témaköreit feszegették.

Itt nektek is felkínáljuk ezeket a programokat, komplex képzési modulokat, közösségszervezési tematikus képzéseket. Szeretnél valakivel együtt gondolkodni, tanácsot kérni, hogy mi is volna jó nektek? Küldj emailt!

2015. jan 28.

A Kisközösségek Átalakulásban program mostani képzése a közösségszervezésről szól. Abban próbál segíteni, hogyan szervezkedjünk és képviseljük érdekeinket a lakóhelyünkön. A képzés célja: a katalizátorok bátorítása a civil részvételre az ehhez szükséges eszközök és jártasságok elsajátítása révén. Megélje a résztvevő, hogy „köze van hozzá”, valamint megértse: közösségben képes a helyi érdekérvényesítésre.

2014. dec 19.

Arra kerestük a választ, hogy hogyan tudjuk a helyi élelmiszer ellátást megerősíteni a saját lakóközösségünkben. Két napot szántunk rá Kecskeméten és ezen a programon elsősorban a résztvevők tapasztalatára építettünk, akik városi vagy kisvárosi, falusi lakóközösségekben tevékenykednek és helyi dobozrendszerekben, közösségi kertekben, városi konyhakertészkedésben, piacszervezésben önkéntesen dolgoznak.

2014. dec 9.

Újabb képzési témával és időponttal rukkolt elő a Kisközösségek Átalakulásban program egyik résztvevő csapata. Most a Hosszúhetényi közösség ajánlott fel egy közös csiszolódást stratégiai gondolokodás fejlesztése témában. Akit érdekel a téma, hamar jelentkezzen!

2014. nov 27.

A kommunikáció annyira átszövi a napjainkat, hogy már szinte mindenki ért hozzá. De hogy miként kell igazán ügyesen használni például a közösségi médiát, mit, mennyit és miről érdemes beszélni, na meg, hogy hogyan, arról bőven van mit tanulnia egy átlagfelhasználónak. Mi most pont erre kaptunk lehetőséget a HAND jóvoltából és az XKK trénereivel. Ami azért is jön jól, mert civilként különösen fontos, hogy világosan tudjunk beszélni arról, mit, miért teszünk, s mindezt úgy, hogy átvigye az ingerküszöböt is.

2014. nov 26.

Egyszerű és nagyszerű megoldások, melyek az emberi leleményességre épülnek és a helyi adottságokra. Nem kerülnek sokba és ha magunk csináljuk, még büszkék is lehetünk rá. Léteznek megvalósult példák a fűtésre, melegvíz előállításra, az energiatakarékosságra úgy egészében. Ilyenek a hőoszlop, a rakétakályha, a komposzttoalett, a biciklivel hajtott mosógép vagy az ugyanilyen elven működő brikettálógép, és ha már itt tartunk, maga a biobrikkett készítés is. De lehetne még holnap reggelig sorolni vagány megoldásokat.

2014. nov 26.

A komposztkazán egy nagyon régi fűtési módszer, amit több száz évvel ezelőtt a Templomos Lovagok kastélyaik fűtésére is használtak! Ez az alapötlet tovább fejlesztetve melegvíz előállítására is alkalmas, így fal- vagy padlófűtésre, fürdésre is nyerhetünk vele hőt!
A komposztkazán építését kaláka formában végezzük. A kaláka csoportosan, együtt, önként elvégzett munkát jelent, amit akár hivatalosan is lehet művelni. A résztvevők megismerhetik a komposztkazán működésének lényegét, építésének lehetséges módját, és egy működőképes, valódi komposztkazán közös megépítése során gyakorlati tapasztalatokkal is gazdagodunk.

2014. jún 25.

Intenzív hétvégét tudhat maga mögött 23 személy, akik legalább 8 közösségből érkeztek az ország különböző pontjairól. A résztvevők nem csak a KKA program keretein belül egy-egy közösség katalizátorai (motorjai a közösségnek), hanem jellemzően több csapatban is aktív szerepet vállalnak.

2014. jún 3.

Nemrégiben tartottuk meg első képzésünket a KKA (Kisközösségek Átalakulásban) projekt keretében, amely a tapasztalatokkal rendelkező közösségeket inspirálta további gondolkodni- és tennivalóra. A most következő képzés pedig a nemrégiben alakult kisközösségeknek szól inkább. Feltérképezi hol tartanak, megmutatja, hogy a csapat különféle tagjai hogyan erősíthetik egymást, és segít a CÉL eléréséhez vezető ÚT lépéseinek kitalálásában.

Oldalak