2017. nov 29.

“Ez az a film, amire vártunk!!!”

“Ez az a film, amire vártunk!!!”

Bemutatjuk első “nagykövetünket”, ifj. dr. ZLINSZKY Jánost.

“Rengeteg program-gondolata támad az embernek a film láttán, remélem mindenki így lesz vele, és nagyon remélem azt is, hogy kezdeményezések is elindulnak vagy új erőre kapnak tőle. De aranyat ér önmagában az is, hogy alternatívát, lehetőségeket mutat be, hitelt érdemlőn és vonzóan.”

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a film tartalma szakmailag közel áll hozzá. Ifj. dr. Zlinszky jelenleg egyetemi docens, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar Környezetjogi és Versenyjogi Tanszékén. Korábban pedig a Fenntartható Fejlődés Akadémia vezetője volt a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központnál (REC); Vezető főtanácsos volt a „Rio+20” ENSZ Fenntartható Fejlesztési Céljok Nyílt Munkacsoportban és a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa mellett Stratégiai és Tudományos Főosztályvezető poziciót töltött be.

Az életrajza és az életútja lenyűgöző, de nem ezért kértük fel a film ‘képviseletére’.

Inkább a hite, meggyőződése miatt.

A Holnap számít. Számít hogy vetítéséből, bemutatásából több legyen, mint egy egyszerű film nézés. A filmből változások következnek, amik nagyon kellenek, s amik számunkra jók. Jó lesz ezen az úton elindulni, sőt, látni, hogy vannak akik már régóta járják. Nekünk magunknak elég lehet, hogy ezt leírjuk, de mások számára nagyobb súlya van az ő szavainak.

Tavaly dr. ZLINSZKY János egy nyári egyetemen tartott előadásán egy utat varázsolt elénk, olyat ami számára egyértelmű volt. A nemzetközi egyezmények kapcsán végzett munkájában látta, hogy a legeltérőbb tárgyalók is dűlőre tudnak jutni, amennyiben a szereplők tisztában vannak a téttel, a tét fontosságával és a nem tevés felelősségével. Szerinte az úgy nevezet ‘kihívások”’ tényleg azok, és feladatunk van velük. Ennek lehet örülni is, mert ez kell nekünk; ez a haladás, a fejlődés, és a kiteljesítés lehetősége.

Egyértelműen foglalt állást, úgy hogy az képessé tette, mozgósította hallgatóit a cselekvésre. “Nincs a zsákban semmiféle zöld macska, kemény munkáról szól, de megéri az árat megfizetni! Ez egy változó kor, ebben élünk, ez a dolgunk és a feladat teljesíthető!” 

 

Mi a véleménye a filmről?

“Ha egy mondatot kellene mondanom erről a "Demain" (holnap) című filmről, az az lenne, hogy "Ez az a film, amire vártunk!!!" Ha mondhatok többet - és mondhatok -, akkor még egy csomó dolgot hozzáteszek:

- ezt mindenkinek látnia kellene,

- sőt, mindenkinek rövid időn belül többször is látnia kellene,

- sőt, meg kellene csinálni a magyar verzióját, magyar szinkronnal,

- sőt, magyar sorozatot kéne csinálni belőle, a témákról egyenként és egymás után, úgy hogy a filmbeli példák után bevágni filmrészleteket hazai példákról is, ahol vannak,

- és persze megcsinálni a hazai honlapot kontaktokkal, hálózatokkal hogy aki bele akar vágni, tudja, kihez forduljon.

Mert a példák egyszerűek, hitelesek, és valóban tisztán az elhatározáson múlik, hogy hajlandóak vagyunk-e ennyit kipróbálni egy jobb élet kedvéért.

A filmet, a film mondanivalóit meg kellene tanulni, kívülről, mint kiindulópontot, mint kiindulópontokat.

“Rengeteg program-gondolata támad az embernek a film láttán, és remélem mindenkinek aki majd látja, és nagyon remélem azt is, hogy kezdeményezések is elindulnak vagy új erőre kapnak tőle. De aranyat ér önmagában az is, hogy alternatívát, lehetőségeket mutat be hitelt érdemlőn és vonzón.”

Hogy kinek szól ez a film? János szerint egyrészt a fiatal felnőtteknek, akik képesek az üzenetet megérteni, van idejük a megoldásokra, képesek huzamosabb ideig kísérletezni, és össze tudnak fogni másokkal.

“A fiatalok tanulékonyak, ötletesek, erősek, munkabírók, és előttük az élet, amit nem akarnak harcban és nyomorban tölteni, hanem derűs és virágzó és szép és tartalmas közösségi életben. Másrészt az időseknek, akik tapasztaltak, önkritikusak, türelmesek, és segíteni akarnak a mai gyerekeknek egy jó felnőttkor megélésében. De nyilván más korosztálynak is szólhat; János ezzel fejezte be a visszacsatolást a film megnézése után: “Nem akarok kizárni senkit a buliból”.

Ha szeretnétek “a bulihoz” csatlakozni, Jánossal beszélgetünk az Adománygyűjtő vetítés után, a Magnet házban, december 8-án. Vendégünk leszel?

Regisztrálj!

És támogassátok a közösségi finanszirozás kampányunk is!

Videó: Párizs után, karácsony előtt ║ ifj. Zlinszky János

https://www.youtube.com/watch?v=ljHzERRevUI

ifj. dr.Zlinszky János élet útja, röviden:

Egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar, a Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék

Korábban:

Fenntartható Fejlődés Akadémia vezető, Közép- és Kelet európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC),

Vezető főtanácsos, „Rio+20” ENSZ Fenntartható Fejlesztési Célja Nyílt Munkacsoport

Stratégiai és Tudományos Főosztályvezető, a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa (JNO).

Hozzászólások

FFeri képe

Megtekinthető a http://holnap-afilm.hu/hirek-esemenyek/ oldalon.