Fetykó Kingha a Grundk3rt egyik tagja nemrégiben Kecskemétre költözött, s remélhetőleg hamarosan a MÁK (Mozgalom az Átalakuló Kecskemétért) tagjává válik. S párjával nemcsak hogy  összebútoroztak, hanem még össze is házasodtak... A nagy napról és a grundkerti emlékeiről írt egy kis szösszenetet. Íme.

A Grundkert 2.0 tervezős csapatába 2014. februárjában kerültünk be, és sok erőnket-időnket belefektetve részt vettünk a felépítésében, meg a parcellánk rendezésében. 

Még télálló kaktuszokat is lopkodtam a sziklakertünkbe, amit az örökkévalóságnak építettünk. Lehetőségem volt a kertben kiélni minden ferde hajlamomat, amit a *kutatós* munkám miatt nem tudtam megélni a hétköznapokban - főztem, sütöttem, szerveztem nép-okosító kurzust (rovarok, gyomok, növényvédelem), és még egy remek licitálós-adománygyűjtős bulit is összehoztam. de üldögéltünk és iszogattunk fővárost látogató, hivatalos kutató palántákkal, barátokkal, szülőkkel - ettünk megannyi salátát és főételt a parcellánk terméséből, fogtunk magot és szedtünk virágot is a kerten kívüli nézelődőknek. Különleges nyár volt 2014, megtaláltam azt aki vagyok - és a párom megtalálta az elveszett építő-kertész vénáját. Már nem ellenezte, ha virágot ültetek mindenfelé ahol járunk, és kedvesen támogatja minden zöldülős rezzenésemet. 

Következő évben költözött a kert, újra neki *kellett feküdni* az álmodozásnak, tervezésnek, át kellett hidalni a megrekedés időszakát, és lendülettel kellett nekifeküdni a faház lebontás-felépítésének valamint a mindenféle *egyébnek*. A legszebb élményem a méhektől elválasztó növényfal építése volt, aminek az első lépéseiben a saját, növekedésében megrekedt rózsáimból telepítettem, majd *ments meg* növényekkel gazdagítottuk. Számomra a virágokban megálmodott teremtés legszebb pillanatai voltak ezek, hiszen ültettem növényt boldogan, meg dühösen is, viszont a végeredmény - szívmelengető lett. Aztán jött a saját költözésünk pillanata, a rohamszerű pakolással és sírással megspékelt hosszú augusztusi esték. És a gondolat, hogy az esküvőmön nem lesz jelen a családom, mert olyan szétszórva élünk, a világban. A bajomat elpanaszoltam sokszor Gibbonnak és még pár embernek, az esti beszélgetésekkor. 

A Kecskemétre költözésünk, pikk-pakk megtörtént. Még most is bennem van a könnyek íze, amit a kocsiban nyeltem hüppögve, amikor magunk mögött hagytuk az utolsó várostáblát. Két hetem volt, hogy összerakjam a lakást, összeolvasszak két háztartást, eldobozoljam a nem használt holmikat - és felkészüljek az esküvőre. Ruha, cipő, harisnya, hajdísz, öko-smink és frizura? - és még ki tudja mennyi női apróság, amihez a nyakkendő kiválasztása és a menyasszonyi csokor is beletartozott. Tudtam, amit lehet magam gyártok le, csinálok meg - és mindeközben meg az motoszkált bennem, hogy a legfontosabb emberek nem lesznek mellettünk, nem örülnek velünk. 

Az esküvő napja, péntekre esett. Késő délutánra. Heten feszítettünk, a hivatal előtt, és bár az öcsém furcsán viselkedett, nem sejtettem én semmit sem. Tudtam, még a facebookról, hogy a Grundk3rtes népek Kecskeméten vannak valami eseményen, de nem tulajdonítottam valami nagy fontosságot a dolognak. Elfordítottak, hogy ne lássam a kijövő menyasszonyt, mert ugye az balszerencse valamilyen hagyomány szerint és lassan felsétáltunk a lépcsőn. 

A ceremónia során nem tudtam figyelni, mert el is érzékenyültem rendesen, meg felzaklatott az anyakönyvvezető enyhén ízléstelen cipője [erre érzékenyen reagálok - bocsánat] - és a háttérzaj ... az a fránya háttérzaj, de nem mertem megfordulni, mert milyen az már a saját esküvődön fészkelődni és nem figyelni??? A fejemben csak azon agyaltam, senki sem hozott se virágot, se zörgős zacskót, se semmit, akkor mi ez a zajgás, ott hátul? De tényleg nem tudtam mire vélni a dolgot. Majd aláírtunk, könnyeztünk, gyűrűt húztunk, meg gyerekpezsgőt ittunk - és akkor megfordultam. És kit látok??? a választott családom tagjait - ahogy örömködnek, elérzékenyülnek, és zörögnek ... hirtelen a nyakukba ugrottam, elsírtam magam és elfelejtettem, hogy mások is vannak velünk. Mert ugye a kert ott van - és a kertnek fontosak vagyunk. A lányok még megverekedtek azért, hogy ki szórjon ránk rizst, de most is van még belőle a táskámban, és jött velük egy csodás sárga lufi is - ami külön színfolt a nemhétköznapi képeinken. 

Milyen érzés volt? Fantasztikus, és nemcsak nekem, hanem a páromnak is. Napokig beszéltük, néztük a képeket és próbáltuk elképzelni a helyzetet, ahogy behálózzák az esküvői cselszövők az öcsémet, hogy segítsen besettenkedni a megfelelő házasságkötő terembe! 

Igazi ajándék az élettől: a közösség, a kert - és a választott családunk, akik fontosnak érezték, hogy velünk legyenek ebben a fontos és egyszeri pillanatban. A közös életünkhöz most már csak egy könyvtárra van szükségünk - de ezen már rég keményen dolgozunk.

Köszönjük Grunk3rt :)!

Kingha és Zizi