2017. dec 13.

Holnap - Az első vetítés után

A Budapesti Ökofilmklubbal közösen még mindig azon vagyunk, hogy a Holnap minél több emberhez eljusson. 

November végén elkezdtük Adjuk Össze! kampányunkat, hogy összegyűjtsünk 20 filmvetítés jogdíjára, hogy a filmet 20 helyen, városban vagy vidéken vetíthessék azzal a céllal, hogy 20 olyan közösség kapjon lehetőséget a megismerésére, akik számára ez ösztönzést, alapot adhat. 

Hogy előre vigyük az ügyünket, december 8-án a Magnet Közösségi Házban tartottunk egy adománygyűjtő filmvetítést, ahová több mint 50 ember  jött el.

Ez a film azért is korszakalkotó, mert nem csak problémákat tár fel, hanem lehetőségeket mutat be, hogyan oldjuk meg őket. 

Megtudtuk, hogy a finn gyerekek miért hasonfekve tanulnak, hogy kinek van joga pénzt nyomtatni, hogy a permakultúrás gazdaságban nem csak jobb minőségben, de nagyobb mennyiségben is lehet termelni, a zöldségekhez képest... és még sok-sok mást is.

A film után  dr. Zlinszky Jánossal (egyetemi oktató és klímatárgyaló) valamint dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónikával (Pázmánd kreatív polgármestere) beszélgettünk arról, hogy mit jelent számukra a film és ők hogyan tesznek hozzá személyesen a változáshoz. Ők azok, akik elsőként vállalták, hogy a Holnap nagykövetei lesznek, vetítést szerveznek, segítenek több emberhez eljuttatni a filmet, emellett segítenek, hogy az ehhez szükséges összeget adományokból összegyűjtsük.

Jól indultunk, jól haladunk. De még nem értük el a célunkat. 

Arra kérünk mindenkit, ha van lehetősége, támogassa a kezdeményezésünket, hogy minél több emberhez eljuthasson az üzenet.

Itt támogathatsz minket adománnyal:
https://adjukossze.hu/kampany/a-holnap-bajnokai-1207

Ha pedig úgy gondolod, van egy közösség, akinek vagy akikkel együtt szívesen vetítenéd le a filmet, jelentkezz a Holnap bajnokának itt:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScAL7pUumlg6XrVve_DpcG8olCUa92-...