BAGázs Közhasznú Egyesület

A bagi roma telepen működő Bagázs Egyesületet bagi és budapesti fiatalok közösen hozták létre, hogy egyesült erővel keressenek megoldásokat a közösséget érintő problémákra. A fő cél a helyiek bevonásával megvalósuló komplex közösségfejlesztés. Miket csinál a Bagázs? Többek közt... - mentorprogram férfiak, nők és fiatalok számára - gyerekek korrepetálása budapesti középiskolás önkéntesek bevonásával - felnőtt olvasás - angoltanítás - biobrikett program - házfelújítás - focicsapat - kiskertprogram - nyári tábor

Mi hozott titeket össze?: 

Helyi és budapesti fiatalok számára tartott élmény-alapú tréninggel kezdődött a folyamat 2010-ben, melyet Both Emőke tartott, aki eredetileg pártfogóként került Bagra. Ezen a tréningen döntötték el közösen, hogy egyesületet kellene alapítani

Amire büszkék vagyunk: 

A BAGázs életképes folyamatokat indít be, pozitív mintákat és reális választási lehetőséget kínál a helyi lakosok számára. A tagok, munkatársak, önkéntesek, mentorok élő bizonyítékai annak, hogy lehet másképp is boldogulni: az emberi és közösségi értékekre, erőforrásokra építve a súlyos problémákat, kilátástalannak tűnő helyzeteket is kezelni lehet és be lehet indítani gyógyító folyamatokat.

Jó tanács: 

Az igazi partnerség alapvető fontosságú: ne legyen "segítő-segített" megkülönböztetés, a sokféle, de egyenlő emberek közös erőfeszítése, tudásaik, képességeik ötvözése a siker egyik fő mozgatórugója.

Együttműködések: 

A Prezi csapata több programunk támogatója és résztvevője. Részt veszünk az ERSTE Bank roma programjában, a biobrikett projektünkben a Cyclonómia Egyesülettel és a Profilantrop Egyesülettel.

BAGázs Egyesület Bag
Témák: 
energiahatékonyság
helyi pénz / cserebere / időbank
Egyéb témák: 
közösségfejlesztés, kortárs segítés, kiskert program