2016. ápr 20.

Átalakuló Közösségek - kezdő képzés

Érdekes mérföldkő volt a legutóbbi kezdő képzésünk. Egyrészt mert a Grundk3rt csapata kezdeményezte és szervezte a tréninget. Másrészt mert a két tréner a program során, a múlt év végén végezte el a képzők képzését, és most először próbálta magát ki ebben a szerepben. Aztán azért is, mert több új közösség most először mutatkozott be és vett részt efféle képzésen. 

 

A Grund volt a helyszín, ebédelni a Grundk3rtbe és a Gólyába mentünk. Szóval erősen a Grundkert környékére koncentrálódott a dolog. De ez érthető is, hiszen ők adták be mini-projektként az ötletüket még tavasz elején, hogy létrejöhessen ez a képzés az április 16-17.-i hétvégén. A szervezést is bevállalták, de ahol kellett, ott a stáb is besegített. Például Tracey főzte az ételt mindkét napra...

Aztán a másik szexepilje az volt a képzésnek, hogy izgalmas új közösségek tagjai jelentkeztek. A Vajdaságból érkező magyarkanizsaiak például remek dolgokat tesznek már régóta a kézműveskedéstől a vegyszermentes gazdálkodásig. De az is jó volt, hogy Lókútról nemcsak a helyi közösséget összerázni akaró kulcsember érkezett (a kislányával), hanem az önkormányzati munkában évtizedes tapasztalattal rendelkező egykori képviselő is vele tartott. Örültünk a kecskeméti Medina Adománybolt két aktivistájának, a Jászszentlászlóról érkező Istvánnak, a Népi Ősgyógyászat csapatának, a dunakanyari kezdeményezést képviselő Emőnek. És persze Annának, aki egy waldorfos középiskolás, és ő volt a legifjabb tagja a társaságnak, tőle nagyon sokat kaptunk. 

A tréning leghasznosabb részeiről a hálaüvegben talált fecnik tanúskodtak. Így a legtöbbeknek a közösségi leltározás, a csapatot alkotó emberek "természetrajza", a "találkozás az utódainkkal" gyakorlat és a "négy jövőkép"-be való belemélyedés adta. A hálaüvegbe bárki, bármikor bedobhatott egy fecnit, amelyre ráírta, miért hálás a képzés két napja alatt.

 

Ezek gyűltek össze:

"Hálás vagyok a finom ebédért!"

"Hálás vagyok azért, mert részt vehettem egy ilyen szuper kézésen. Többet kaptam, mint vártam."

"Nagyon finom volt az ebéd. Köszi Tracey!"

"Hálás vagyok a szállásért. A nyitottságért. A szuperjó kajáért. A sok munkáért, amit beletettetek."

"Köszönöm a ráébresztést a szerepem fontosságára, és a reményt, hogy sokan bízunk hogy lesz jövő."

"Jó volt látni, hogy egyformán gondolkodunk bizonyos dolgokról. Biztató!"

"Hálás vagyok, hogy ez már létezik, csináljátok és hogy része lehetek."

"Hálás vagyok és köszönöm az utódainkkal való találkozást!"

"Hálás vagyok a közösségért."

"Hálás vagyok az új módszerért: a közösségem erősségeinek, lehetőségeinek feltérképezése."

"Hálás vagyok azért, mert elhívtak és sok értékes embert és munkáját megismerhettem!"

"Hálás vagyok a közösségi leltárért. Egyszerű módszer, sokrétű a használata."

"Hálás vagyok az ebédért 2x."

"Tök jól sikerült a szervezeti felépítésről szóló rész."

"Annyira örülök, hogy nem csak egyedül jöttem a településről, hanem csatlakozott más is."

"Hálás vagyok a találkozásokért."

"Hálás vagyok a gyakorlati tanácsokért. És az energiáért, amit ebbe belefektettetek."

"Hálás vagyok a megosztásért."

"Hálás vagyok azért a szörnyű szembesítésért, amit a jövőképért és tervezésért kaptam."

"Hálás vagyok, hogy itt és hogy részese lehettem."

Címkék: