Az eddigi legizgalmasabb képzés volt ez. Mindannyian – kik résztvevőként először próbáltuk ki magunkat istenigazából trénerként – lázban égtünk. Tudtuk, hogy elfogadó lesz a légkör és mégis úgy izgultunk, mint egy csapat gyerek. Készültünk, terveztük, hogy milyen lesz a pillanat, amikor a többiek elé lépünk és mindannyian megkönnyebbültünk a kétnapos képzés végével. S volt abban valami nagyon felemelő, amikor arra gondoltunk: hogyan tovább?

Hálózatosodás

A Kisközösségek Átalakulásban program célja, hogy kiépüljön egy hálózat, amelyben alulról építkező közösségek vesznek részt: az ő számukra az ökológiailag és szociálisan fenntartható élet központi gondolat. Van egy álmunk: mindezt a hálót olyan módon szőni tovább, hogy az egyre szaporodó kisközösségek egymástól tanuljanak, méghozzá a mozgatórugóként tevékenykedő katalizátorok segítségével. A program szervezői, a stáb tagjai is efféle katalizátorokként „kezdték pályafutásukat”, s az idők során rengeteg szálon inspirálódtak: mélyökológiai „szent könyvekből”, mozgalmi módszerekből. Az így szervezett tudást adták át – tréningeken, találkozókon – a programban együttműködő közösségek katalizátorainak, s most rajtuk – rajtunk a sor.

Flipchart para

Tegye mindenki a szívére a kezét: a flipchartos beszélgetős mosolygós tréning elsőre mindenkinek bejön? Na ugye, hogy nem. Talán, mert mi magyarok zárkózottabbak vagyunk és mert nem is így szocializálódtunk. Mi azt szoktuk meg, hogy az előadáson valaki beszél, mi meg ülünk és hallgatjuk. Pedig azt már jól kikutatták, hogy ha valamihez ennél több közünk van, akkor azt jobban meg is jegyezzük. Nem véletlen, hogy a kooperatív tanulás messze eredményesebb, mint a direkt előadás, de az oktatáspolitikába most ne is menjünk bele. Szóval tréning. Ha valaki nem dolgozott még multinál, nem utazik önmegismerésben és nem forgott még civil körökben, akkor valószínűleg nem találkozott még tréningszituációval. Pedig nagyon klassz: ha az ember lenyelte az első békát: megszokta a fehértáblára rajzolgatást, a vastagfilceket, a tegeződést, meg hogy ki kell mondania a gondolatait más emberek előtt, akár még rá is kattanhat. A mozgalmi eszközök közé is azért került be, mert segíti a bevonódást, mert mindenki aktív részese, mert érzelmileg is felforgatja az embert és nem utolsó sorban lehetőséget ad a jókedvre, még akkor is, ha komoly kérdéseket feszegetünk. Ez olyan rémes témáknál kifejezetten előny, mint a globális klímaváltozás.

A nagy próba

A második decemberi hétvégén az Átalakuló Közösségek kétnapos alapképzését tartottuk meg – gyakorlatilag magunknak. Nyolc katalizátor dobta szét a programot egymás között: mindenki választhatott egy-két modult, meg párt hozzá a többi katalizátor közül. A munkát egyhetes lázas készülődés előzte meg. Eddig két képző tartotta a képzéseket: Tracey Wheatley és Ferenczi István, akik az életben is egy pár. Ők alkották meg előzőleg a keretet egy vázlatos forgatókönyv képében, s adtak hozzá segítséget, hogyan álljunk neki az egyes blokkoknak, mit tartsunk szem előtt, milyen segédanyagokból válasszunk. Az általunk írt terveket még bevetés előtt átnézték. A képzés alatt pedig ültek a terem egyik sarkában és szorgalmasan jegyzeteltek, értékelték minden rezdülésünket. De hogy még hatásosabb legyen a dolog: mi is értékeltük magunkat rögtön a fellépésünk után, illetve mindenki mást is egy értékelő kérdéssor segítségével. A végén pedig nagyszabású kiértékelés következett, ahol aztán mindenki bőséges visszajelzést kapott.

A nyolc képzőjelöltön kívül beállt még négy „sima” résztvevő is, persze mindannyiukat ismerjük, úgyhogy bensőséges volt a légkör és jól működött a csoportdinamika. (Hát igen, amióta beavatódtunk, azóta csak röpködnek az efféle kifejezések…)

Kértünk egy kis visszajelzést Ekler Évától, az egyik résztvevőtől

Hogyan élted meg a képzést?

Kettős érzésem van: nagyon vártam ezt a képzést és szívesen is vettem rajta részt, de tudtam, hogy a külföldi utam miatt nem fogok tudni úgy felkészülni a saját feladatomra, ahogyan szeretném. Ez a gyakorlatban is megmutatta magát. Az egyedül vezetett részt élveztem, a Zoltánnal közös részünket katasztrofálisnak értékeltem. Izgalmas volt megélni, hogy hogyan reagálok sterszhelyzetre... Sajnos megint nem sikerült két kalapban lennem. Vagy a képzést néztem/figyeltem, vagy jegyzeteltem, sajnos a kettő egyszerre nem ment. Pedig milyen jó lett volna...!

Milyen érzéseket vittél magaddal?

Nagyon élveztem az oktatási lehetőséget. Rájöttem, hogy a tanítás 25 év után jó buli, csak az egyetem után nem hittem, hogy én valaha "tanítani" fogok. Pedig hogy imádtam annak idején is a pszichológiát és a pedagógiát. Úgy tűnik, hogy későn érő fajta vagyok. :P Nagy tapasztalat: amit szeretek vagy otthon vagyok a témában, azt szívesen is csinálom, és nem okoz nehézséget a "szereplés". Ám rossz érzés volt megélni, hogy a ki nem dolgozott rész és a Zoltánnal hiányzó közös hullámhossz miatt kudarcnak ítéltem meg a közös részünket. De ez is jó kis tapasztalat, legközelebb okosabb és tapasztaltabb leszek. :) Az kiderült számomra, hogy a könnyednek és gördülékenynek tűnő képzések mögött hosszú és részletes felkészülés van. Ez inspiráló számomra, mert nagyon élveztem a képzést és a blokk vezetését is. Remélem, hogy valamikor  - akár a közeljövőben is - hasznosítani tudom a tanultakat. 

Hogyan gömbölyödik tovább az ügy benned?

Nagyon örültem, hogy Lídia eljöhetett  a képzésre. Ő a legaktívabb Jószomszédom, nyitott és érdeklődő a témával kapcsolatban. Szeretnénk január vége felé egy évértékelő és tervező találkozón megosztani a többiekkel, hogy mit tanultunk. Én örülnék, ha hasonló módszerekkel sikerülne a kerületi civil szervezeteket egy találkozóra és bemutatkozásra összehívni. Sajnos Soroksáron a civil szervezetekkel és azok kapcsolatával nem foglalkoznak. Nagyon örülök, hogy a Jószomszédok a Kisközösségek Átalakulásban program része, elképzelhetetlenül sokat tanultam tőletek, és szívesen folytatom a közös munkát, ha igényt tartotok rá(m), ránk! :)