HOLNAP – DEMAIN

Van olyan film, ami korszakot alkot.  Emlékszel arra a napra, amikor kijöttél egy moziból és másképp néztél a világra, mint amikor bementél? Mondhatni, megváltozott az életed?

A Holnap pont egy ilyen film.
 

Egy mindennapi roadmovie.
A jövöről szól de nem sci -fi.
Kalandfilm, tele meglepő felfedezésekkel.

 

Ezt a filmet Magyarországon a Védegylet és az Ökofilmklub fogja forgalmazni. Közösségi vetítéseket szervezünk, 20 helyen. Vidéken és városokban fogjuk összehozni a helyi úttörőket, a holnap bajnokait és hétköznapi embereket, akinek ezen az estén megváltozhat az életük.

Úgy gondoljuk, hogy fontos, hogy ez a film minél több embert elérjen.  Ehhez két dolog kell:

ADJUK ÖSSZE!

 

Ahhoz, hogy vetíteni tudjuk a filmet, ki kell fizetni egy brutális, 1200 eurós jogdíjat. Ennek érdekében három rafinált húzást fundáltunk ki, melyek egymáshoz is kapcsolódnak.

  1. Indítunk november 20-án egy “Adjuk össze” kampányt.
  2. Támogatókat keresünk. Olyan jófej kis cégeket, amikről tudjuk, hogy hasonló világról álmodnak, mint mi. Igen,  tudjuk. Egy cég nem álmodik…  De értitek, ugye?
  3. Szervezünk egy adománygyújtő eseményt a MagnetHázban, december 8-án.

BAJNOKOK

 

Mert nem elég megnézni, erről a filmről beszélgetni is kell.  Ahhoz pedig az kell, hogy aki vetít, az tudjon közönséget is szervezni és segítsen a közönségből közösséget kovácsolni, akár csak egy pár órára.

Szóval szeretnél lehetőséget adni a barátaidnak, földijeidnek, hogy a film apropóján találkozzanak egymással egy tartalmas beszélgetésre? Segítünk! Február 14-én a szeretet napján, és ezen a napon az ország minden szegletében vetíteni és vitatni fogják ezt a filmet! A film előtt és után pedig a holnap úttörőivel fogunk találkozni, beszélgetni; szívvel-lélekkel ismerkedni.

Mert a Holnap a szívügyünk, és ezért tenni kell. Közösen.
Leszel a Holnap Bajnoka? Akkor jelentkezz MA!

 

Ha szeretnél még többet tudni, akkor a Demain eredeti honlapján angolul, az általunk készített Holnap oldalon pedig magyarul is keresgélhetsz.