2016. nov 16.

Ilyen volt a Nagyszékelyi Gyümölcsész hétvége

Kardos Etelka (Nagyszékely) írása

 

A Védegylet Átalakuló Közösségek programjának támogatásával rendeztük meg Fenntartható Gyümölcsészeti sorozatunk második alkalmát. Az első elméleti alapozó markóci hétvége után, nálunk inkább a gyakorlati megvalósítás bemutatásán volt a hangsúly. A helyi családok saját portájukon fogadták a kisközösségekből és a környékről érkező résztvevőket

Péntek

"Nyitottság, őszinteség, tudás, lendület"Este az iskolában gyülekeztünk, a nyitó estet a faluban és a helyi levelező listán is meghirdettük, jöttek helybeliek, részt vett Polgármester asszonyunk is, még a szomszédos faluból is. A bemutatkozás után a résztevő kisközösségek meséltek a tavasz óta történtekről. 

Szombat

Délelőtt két helyi kertben mutattuk be az ökológiai szemléletű kertművelés adta lehetőségeket. A megrendelt jó időben szabadtéren ebédeltünk, majd délután gyakorlatban követtük végig a magtól a gyümölcsfák útját. Kiástunk-átültettünk bokrokat-fákat, sok kérdés merült fel, amire igyekeztünk legjobb tudásunk szerint válaszolni.

Az esti zárókörben együtt énekeltünk,  magokról-gyümölcsfákról, Edit megtanította saját szerzeményét az  "Az öt elem" dalát:

"A családok megismerése a legjobb élmény."

 

A víz öntözi a fát.
A fa táplálja  a tüzet.
A tűz teremti a földet.
A föld alkotja a fémet.
A fém feltölti a vizet.

A víz kioltja a tüzet.
A tűz mgolvasztja a fémet.
A fém elvágja a fát.
A fa kiszívja a földet.
A föld megállítja a vizet.

 

 

Vasárnap

Vasárnap négy műhelyből lehetett választani:

  • "Magház"- tájfajta magok megőrzése
  • "Erdőkert"- kialakítása, szempontjai
  • "Termények télire"- hogyan dolgozzuk fel ami termett
  • "Kemencés konyha"- saját építésű kemencében való ételkészítés

A hétvégét a színes ebéddel zártuk!