Kling Ferenc „Gibbon”

A Grundkert egyik koordinátora, boldog ember

Gyakorlatilag tizenéves korom óta belenőttem az akkor Magyarországon még csak ébredező civil mozgalmi világba. Húsz éve vagyok hol aktivista, hol passzivista, de mindig kapcsolatban az alulról jövő kezdeményezésekkel.

Életem egyik vezérfonala az ahimsa, vagyis a cselekvő erőszakmentesség elve. Ezt mind az emberek egymás közti viszonyaiban, mind az ember és természet kapcsolatában kiemelten fontosnak tartom. Ennek jegyében főztem már hajléktalanoknak, sátoroztam a Zengőn, szerveztem multikulturális fesztivált, vagy épp fáklyás Békejelet. Tanultam erdészetet, parapszichológiát és metafizikát, hindu vaisnava teológiát.

A városi ember és a természet kapcsolódási pontját a közösségi kertekben találtam meg, így kerültem 2012-ben a Grundkertbe, ahol 2014-ben, épp a KKA program elindulásakor koordinátor lettem. Ebben a szerepkörben lehetőségem nyílik, hogy emberekkel és fenntarthatósággal egyszerre foglalkozzak, segítsem az emberek önmagukhoz, egymáshoz és a természethez való viszonyának javulását. Aktív részese lehetek ezáltal a világ jobb, élhetőbb hellyé válásának. Emellett lehetőségem van az eddig megszerzett tudásom bővítésére és embertársaim szolgálatába állítására.

A Grundkertben a helyemen vagyok. Boldog ember vagyok.

Elérhetőségek: 
Magyarország
HU