2015. feb 5.

Terítéken a közösségszervezés

Lássuk csak, milyen hozzávalókból kotyvasztottuk a tréninget.

Az időpont: hétvégére esett (január 31.-február 01.) Egy ember kivételével mindenki ott volt az első pillanattól az utolsóig. Ez hasznosnak bizonyult.

 A helyszín: a Wekerlei Társaskör bocsátotta rendelkezésünkre az irodáját, ami jófejség volt a részükről! Volt tér a képzésre, s az étkezésre is, valamint a tea-kávé problematika is remekül oldódott meg.

A tréner: Peták Péter volt. Ismert figura a közösségfejlesztők nyári egyeteméről és a pécsi lokátor-elleni küzdelem miatt is. Nemcsak tudással, de nagy tapasztalattal is rendelkezik. Jó volt vele dolgozni. Tracey Wheatley dolgozott a keze alá és társfellépőként lehet nyugodtan aposztrofálni.

A résztvevők: a Kisközösségek Átalakulásban program közösségei közül érkeztek. Pécsről, Bagról, Kecskemétről és a fővárosból több helyről: a Grundkertből, Kispestről és Soroksár-Újtelepről. Ami a trénerek álma: kedves és nyitott, figyelmes emberek gyűltek össze. A bagiaknak köszönhetően javult az arány: a tréningeken megszokott női túltengést most kiegyensúlyozták, hisz négy snájdig fiatalemberrel érkezetek. Ismét lenyűgöztek mindenkit, de erről majd később…

A háttér: ez a programunk is a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával valósult meg, a Kisközösségek Átalakulásban projekt keretében. Hála nekik! 

Eszközök: volt nyilván ismerkedős és felrázó játék (egyet a bagi fiúk tanítottak, az a neve: Sá!). Aztán kiscsoportos feladatok. Meg egy kis színjátszás is – ezen jó sokat kacagtunk és tanulságos is volt. Rajzoltunk plakátokat, interjúztuk egymást, hallottunk megvalósult jó ötleteket és elemeztünk rosszul sikerült akciókat is.

A téma: az önkormányzat és a civilek sikeres együttműködése, az önszerveződés és az akciók.

Íme a visszajelzések, hogy ne kelljen magunkat fényezni...

"Jó ha tudom a távlati céljaimat (X évre) de nem biztos, hogy azzal kell kezdenem,hogy minden udvart felszántok és bevetek Kispesten. Viszont a Legszebb konyhakert verseny szervezésével egyre több emberhez eljutunk és előbb-utóbb minden kertben/erkélyen lesz konyhakert :-D A programok "tálalásával" is jó dolgokat tudtam meg! Megpróbálom ezentúl a tárgyaló fél szempontjait és érdekeit kidomborítani.Hiába választott képviselő/polgármester ül velem szemben, nem biztos, hogy érdekli, hogy a program milyen jó lesz az embereknek.... De, hogy neki??? Az is fontos, hogy találjam meg a partnereimet (kapcsolatokat), és ha nem csak én akarom, hanem van mögöttem több ember ,akkor nagyobb a "hangom" nagyobb az erőm. Örültem nektek, örültem az új embereknek, a Bagiakat imádtam !!!!!!" (Sz. H.)

 

"Megismertük az önkormányzat felépítését, működési elvét. Hogy ne tűnjön nagyon száraznak a téma, ezért játszottunk is kicsit. :) Két különböző nézőpontból játszottuk el egy megvalósítható célokkal rendelkező civil szervezet és a helyi önkormányzat közti találozót. Tanulságos dolog megtapasztalni: érdemes a másik fejével gondolkodni, az ő szempontjaikat is figyelembe venni, ha eredményt szeretnénk elérni. Vidám dolog látni, hogy lényegül át harcos amazonná egy kertmegosztó kispesti fiatal hölgy, milyen kimérten és összeszedetten viselkedik a nyóckeres grundkertész, milyen új megvilágításba kerülnek álláspontok és erőviszonyok egy kerületi képviselőben és hogyan lényegül át kekeckedő jegyzővé a kedves és vidám roma-telepi RKÖ vezető." (E.É.)

 

"A képzést tartó szakember hitelessége is fontos volt számunkra: nagy tudású és sok tapasztalata van az életből, mégis érthetően, egyszerűen mesélt és tanított minket. Jó volt, hogy ha valaki elakadt valamiben, akkor az nem vált kellemetlenné, a képző mindenkit bevont a magyarázatba, mindenki számára még világosabbá tette és magyarázatot fűzött ahhoz is, hogy miért is akadhatott el adott közösség abban a témában. Élveztem a közös munkát a csapattal, a nagyon különböző közösségekből érkező emberek a közös cél érdekében képesek voltak együtt dolgozni, sőt nagyon oldott, barátságos hangulatban telt a képzés. Sok volt az ismerős, de az újak is tudtak csatlakozni, jó, hogy ilyen nyitott és befogadó a társaság! Örülünk, hogy tagjai lehetünk ennek a csapatnak." (pécsi élménybeszámoló)

"Nagyon klassz volt az is, hogy hallgatva a többiek munkáit, új ötleteket kaphattunk a saját projektjeink megvalósításához, másfajta megközelítési módokat, megoldásokat ismerhettünk így meg, ami nem biztos, hogy nekünk magunktól eszünkbe jutott volna. A magam részéről sokat tanultam egyrészt az érvekről, praktikákról, az alaposabb felkészülésről, másrészt az önkormányzat felépítéséről, működéséről, és valamiről, amit úgy tudnék megfogalmazni, hogy "nézőpont az önkormányzat szemszögéből". És hát nem hagyhatom ki, hogy megemlítsem azt is, hogy külön öröm volt, a lebonyolítás mikéntje is. Tetszett, hogy barátságos a légkör, érthető és nagyon jól jegyzetelhető az előadás, ha valami nem ment jól, kaphattunk személyes segítséget. Ugyanakkor ha valami mégsem volt tiszta, akkor bátran lehetett kérdezni, nem volt az a "nem merek kérdezni, mert kinevetnek" feeling." (M.A.)

 

"A megtanultak alkalmazásának játékos elsajátítása nagyon tetszett. A jó hangulat oldott közeget biztosított ehhez. Saját kommunikációs hatékonyságunk próbája is, tanulságos és érdekes volt látni mennyire tudok odafigyelni és informatív lenni behatárolt időn belül. Sok mindent tanultam. A tudatos érdekérvényesítési stratégia mellett, hogy sokkal határozottabbnak kell lennem. Az elemózsiára pedig nem is találok szavakat, olyan szuper volt:)" (L.T.)