Van valami igazán fura légköre ennek, amit úgy hívunk facilitálás. A flipchart, a bluetech, a post it, a world café –  ezek a fontos kis „kellékei” még mindig nem kaptak magyar nevet, vagy ha igen, nem használjuk őket. De nem csak ettől tájidegen. Maga a kultúra: hogy csoportban dolgozzunk, hogy ne a saját érdekeinket, hanem a csoportét helyezzük előtérbe, hogy a csoportban ne legyen vezető, de mégis hatékonyan működjön – még nem mindennapi errefelé. A Kisközösségek Átalakulásban program stábja (is) azon munkálkodik, hogy ez a működési módszer és gondolkodásmód szervesen beépüljön az életünkbe. A hétvégén ezért kétnapos képzést tartott a tréner-pár Tracey Wheatley és Ferenczi István a programban résztvevő közösségek érdeklődő tagjainak.

A csoportsegítő képzés megszervezése is rendhagyó volt: a stábtagokon kívül résztvevők is bevállaltak szervezési feladatokat, illetve házigazdai szerepet. Nagymágocsi vendéglátóink: Magyar Zita és Pásztor Zsófia gondoskodtak a helyszínről, szállásról, bizonyos kellékekről, illetve a harapnivalóról, frissítőről. Igazán pompás körülményeket teremtettek, hála nekik!

Reziliencia – a varázsszó

Hogy a rugalmasságot fokozzuk, arra biztattunk mindenkit, vállaljon feladatot a közösségért: lehetett segíteni a megterítésben, a terem átrendezésében, mosogatásban. A cél így is az volt, hogy az alulról szerveződő közösségek mintát kapjanak az öngondoskodásról, ne legyenek bebetonozott szerepek: szervező, képző, résztvevő. Elég nagy volt az átjárás, s könnyen lehetett résztvevőből házigazda, képzőből tanuló, tanulóból csoportsegítő…

Formabontás

A képzés formája is izgalmas volt: a facilitátorok úgy tanítottak a facilitátorságról, hogy közben facilitáltak. Fura kettősség úgy tanulni egy témáról, hogy az érkező információt is rögzítse az ember, s közben figyelje, hogy a képző mit, miért és hogyan tesz, hiszen ez is a tananyag része. A képzés egy-egy modell-blokkja után jött egy olyan rész, ahol átbeszéltük, mi miért történt, kiveséztük a csoportsegítő „hátsó szándékait”, eszközeit, sőt akár a hibákat is. Természetesen az elemzés rész is csoportmunkában történt, s a nap végi visszacsatolásnál kiderült, hogy nagyon eltérő, kinek mennyire hasznos ez a módszer. De ez is a tanult dolgok része volt: hányféle tanuló típus létezik. Tényleg sok síkon történt a tanulás, fárasztó volt. Ezúton is köszönjük a családtagok támogatását és megértését, hisz másnapra bármire alkalmatlan, órákig csak kapálgató vagy bambuló embereket kaptak vissza! Természetesen ez a kapott adathalom feldolgozásának módja, nem maradandó károsodás.

Mi fért bele még?

Túl azon, hogy a csoportsegítői feladatokról, szerepkörről esett szó, tisztáztuk rögtön az elején a csoportszerződés fontosságát, hogy mire jó a csoportkultúra. Aztán nyilván hogy mi a cél? Például a részvétel alapú megbeszéléseké – hogy az csak a folyamat egy része.  A program java része elsősorban a megbeszélésre fókuszált, de a műhelymunkáról is szó esett. Illetve a végső cél: az lenne a legszerencsésebb, ha a csoport egy idő után nem igényelne egy csoportsegítőt, hanem mindnyájan ilyen szemlélettel vennének részt a közösségi munkában, folyamatokban. Vajon létezik-e ilyen közösség?

Finn mentés

A mesés mágocsi kastély parkjában kezdődött a második napi képzés, méghozzá egy izgalmas játékkal, amely egy kalandpedagógiai elem volt.Háromfős csapatokra osztották magukat a résztvevők, akik közül kettő nem látott, de tudott beszélni, a harmadik pedig – bár a látása ép maradt, nagyon kevés szót tudott: mindössze igent és nemet, s mozgásában korlátozottként társai segítségére szorult. Ez egy olyan csapatjáték, ahol kommunikációs gátakat kell legyőzni, s amely a legenda szerint egy valós eseményen alapszik: szállodatűz volt egy konferencia helyszínén és onnan mentették ki az emberek így egymást. Ilyenkor valódi tétje van az együttműködésnek, hiszen fizikailag sem kockázat nélküli.  A kérdés az volt: vajon tudnak-e bízni egymásban azok az emberek, akik egy napja találkoztak életükben először? Képesek-e kidolgozni egy olyan kommunikációs stratégiát, amelynek segítségével legyőzik a nyelvi gátakat és megoldják a feladatot? Annyit azért elárulunk, hogy sebesüléseket senki sem szerzett…

Szerepcsere

Bizony, előre tudta mindenki, nagy várakozás övezte, és persze izgalom is: mindenki átvehette a csoportsegítői szerep egy-egy szeletét vagy egészét előbb-utóbb. A résztvevők nagy része több-kevesebb tapasztalattal rendelkezett már a csoportsegítői feladatokról, de nyilván egy kis drukk azért járt a szerepléshez. A képzők pedig klasszul összeszedték a visszajelzéseket, s a magukét is hozzátéve adtak visszacsatolást a bátraknak. Azt szinte mondani sem kellene, hogy a támogató kommunikáció alap, úgyhogy a sikerültebb és kevésbé eredményes elemeket úgy sikerült megbeszélni, hogy senki ne érezze magát kellemetlenül. Sőt.

Folyt.köv.

Akik végül eljöttek, maguk is többször megfogalmazták: most tárult fel előttük, igazán milyen sokrétű a csoportsegítő munkája, úgyhogy van hovatovább fejlődni. Képzőink felajánlották a folytatásra a lehetőséget, igazából ehhez kellene egy bevállalós fazon, aki szerez még magának segítséget és megszervezi a következő felvonást. De persze ha bárkinek szüksége van ehhez hasonló képzésre, csak szóljon és a Kisközösségek Átalakulásban stábja házhoz megy!