Átalakulás Gyakorlatban

A gyakorlati projektek központi szerepet játszanak az Átalakulás fejlesztésében, mivel létrehozzák azt a világot, amelyben élni akarunk. Megmutatják a közösségünkben élő embereknek, hogy az Átalakulás valójában helyi szinten olyan változásokat hozhat, amelyek pozitívak és hasznosak. A csoportunk számára olyan konkrétumot jelent, amire összpontosíthat és általa fejlődhet. Ezen felül:

Készítettünk egy segédletet, mely abban támogathat titeket, hogy gyakorlati projektek tervezésénél minden fontos fázisra, lépésre gondoljatok a megálmodástól az ünneplésig(!). Természetesen lehetnek benne dolgok, amik éppen nem relevánsak az adott helyzetben, más dolgok pedig nem szerepelnek, de arra törekedtünk, hogy minél tágabb körben lehessen használni a táblázatokat.

Érdemes legalább A3-as méretben kinyomtatni őket, vagy akár még nagyobban, ha közösségi tervezésnél használnátok. 

 

1) Számos gyakorlati tevékenységet végzünk a helyi emberek javára.

2) Projektjeink az alacsony jövedelműek, fogyatékosok és különböző kultúrájú emberek számára is relevánsak és elérhetőek.

3) Tevőlegesen igyekszünk csökkenteni a részvétel korlátait (pl. bevonva az embereket a projektek tervezésébe, befogadó, nyitott kommunikációval, adományokhoz való hozzáféréssel, gyerekfelügyelettel stb.)

4) Projektjeink megfelelő jogi és irányítási rendszerrel bírnak, és tisztában vagyunk jogikötelezettségeinkkel.

2015. ápr 6.

Átalakulás Gyakorlatban! Júliusban Kunbábonyban tartjuk az első angol nyelvű nemzetközi találkát; helyben található erőforrásokból építjük meg az átmeneti helyszínhez szükséges infrastruktúrát, képzők segítségével: agyagból rakétakályhát; fonottvesző-falu komposzt budikat; hulladék ablakokból süllyesztett üvegházat... Itt a felhívás - angol nyelven! A korhatár: 18-25 év (30) között, alap angol tudás szükséges. Jelentkezni lehet az űrlap segítségével!

 

Feliratkozás RSS - Átalakulás Gyakorlatban csatornájára