tanoda

Kázsmárk egy 1000 fős Borsod megyei falu. Helyben szinte semmi munkalehetőség nincs, ezért a legtöbb ember közmunkás és - legfőképp a roma lakosság - nagy szegénységben él. 

Azonban a helyi közösség mindig is nyitott volt a kihívásokra; számos kezdeményezésben vett részt és indított útjára az évek során. Tavaly például egy helyiekből álló kutatócsoport(!) alakult, akik egy antropológussal együttműködve feltérképezték és kielemezték a falu pénzügyi helyzetét és annak sajátosságait. Erre a kutatásra építve üzleti terveket dolgoztak ki, hogy belefogjanak a helyi gazdaság fellendítésébe, munkahelyteremtésbe. Ha minden jól megy, néhány éven belül több családnak állattenyésztésből és a savanyítóüzemből lesz biztos keresete

Horváth Ernőné Évi, Nem Adom Fel Kázsmárk Egyesület.

Életem azon szakaszán, amikor lehetőségem volt munkát vállalni földműveléssel foglalkoztam és egy kertészetnél dolgoztam. Folyamatosan műveltem a kertem és arra gondoltam, megpróbálom a rászoruló családokat is arra motiválni, hogy saját kertjüket műveljék. Mindig engem kerestek, hogyha szükségük volt zöldségre és én adtam nekik. Aztán hallottam, hogy szégyellik, hogy ők nem művelték földet, így elértem, amit akartam: hogy kövessenek. De sajnos visszaesett a lelkesedés, mert nem volt pénzük vetőmagokra.

A tanodánk két évig működött (2013. júliusától 2015. februárig) a Soltvadkerti Művelődési Házban. Negyven soltvadkerti gyermek vett benne részt, tanulmányi felzárkóztatás volt a cél. A tanárok matekból, magyarból, földrajzból, idegen nyelvből készítették fel a gyerekeket, illetve volt, hogy a kémiában, fizikában is segítettek nekik, ha szükség volt rá. A tanuláson kívül szabadidős programokat is szerveztünk nekik, illetve elvittük őket kétszer is 5-6 napos táborba.

Feliratkozás RSS - tanoda csatornájára